Friday, April 27, 2007

Anti-Wolfowitz blog

Néhányan (úgy tűnik, hogy Világbankosok) készítettek egy Wolfowitz Resign! című blogot. Itt található egy link a Világbank etikai bizottságának a Shaha Riza üggyel kapcsolatos dokumentumaihoz.

PRT-s megjegyzés

Április 16.-án jelent meg egy cikk a Honvédség.hu-n "Fejlesztések a központi kórházban" címmel. Azért nem megyek el mellette, mert a hírek pontatlansága általában is zavar, és nem szeretném, ha ez mindenhol precedens lenne.

A cikk azt írja: "(...) Az ünnepség első részében a nővérképző intézet frissen végzett hallgatóinak adták át diplomáikat. (...)"
Ismereteim szerint Baghlan tartományban egyetlen szervezet hajt végre bábaképző programot, a francia-afgán MRCA. A hírhez tartozó fényképen látszik is a logója, tehát róluk van szó. Ők viszont, ahogy a honlapjukon is szerepel, 2006. novemberében indították a képzést, és mivel egy ilyen program másfél éves (akkreditáció, stb.), frissen végzett hallgatók nem vehették át diplomát. Majd 2008. márciusában.

Megjegyzem, nagyon jó lenne, ha minél hamarabb munkába állhatna sok ilyen képzettségű nő, mert azon kívül, hogy Afganisztánban a legmagasabb a csecsemőhalandóság és a gyermekágyi betegségben elhunyt nők száma, a képzett bábák/nővérek sok esetben az egyetlen egészségügyi képzettséggel bíró személyek, akik vidéken és kórházaktól távoli helyeken a nőket megvizsgálhatják.

Thursday, April 26, 2007

ODA, OECD DAC

Az előző bejegyzésemre érkezett (jogos?) megjegyzésre szeretnék gyorsan válaszolni.

Az 5.1-es 5.1%-t jelent, amiről a cikk - szeretném hinni - szól.
A DAC az OECD fejlesztési támogatási bizottsága, az ún. Development Assistance Committee. A bizottságban 22 állam (és 23.-nak az EB-n keresztül az EU) képviselteti magát vagy a fejlesztési együttműködést irányító minisztériumán (miniszter), vagy a végrehajtó szakintézményén keresztül. A bilaterális donorok fórumául szolgál, és az OECD (mint a legfejlettebb államokat tömörítő szervezet) a DAC-on keresztül kíséri figyelemmel a donorok tevékenységét. Az OECD-nek Magyarország 1996. május 7.-től a tagja, az DAC-nak viszont nem. Azért nem, mert a hivatalos fejlesztési segélyezésünk (ODA-Official Development Assistance, magyarul NEFE-nemzetközi fejleszési együttműködés) nem éri el a megkívánt kritériumokat, többek között az évi minimum 100 000 000 dolláros e célra szóló kiadást. (Nem olyan egyszerű DAC tagnak lenni: Portugália pl. 1961-ben tag lett, 1974-ben kilépett, majd 1991-ben csatlakozott újra.)
Az OECD DAC határozza meg, hogy milyen kritériumok felelnek meg NEFE tevékenységnek. Ezek:

- Technikai együttműködés (oktatás, szakképzés, tapasztalat átadás)
- Projekt-típusú fejlesztési programok
- Humanitárius segítségnyújtás
- Segélyelemet tartalmazó hitelnyújtás, szubvenció
- Egyéb támogatási jellegű tevékenység (pl. intézmények működési költsége)
- Nemzetközi szervezetek NEFE tevékenységéhez hozzájárulás

Katonai jellegű segítségnyújtás, hitel stb. nem elszámolható. Tehát a korábban említett Görögország tank adományai Afganisztánnak nem elszámolhatók.

Ezeken kívül (még rengeteg minden van, de) a DAC állítja ki a listát a segélyezésre szorult országokról is, az ún. DAC List of ODA Recipient-t, amely 3 évre szól. A legfrissebb (2005-2007) megtalálható itt.

Azt hiszem így sebtében ennyi. Rengeteg mindent kihagytam, de erősen gondolkodom, hogy a fogalmak és általában a nemzetközi fejlesztéssel kapcsolatos általánosan tapasztalt képzavar miatt írni fogok egy kicsit nagyobb lélegzetvételű összefoglalót...

Tuesday, April 24, 2007

A Pápa az adósság elengedésért

clipped from www.nol.hu
XVI. Benedek pápa Angela Merkel német kancellárnak írott levelében kérte, hogy a G8-csoport júniusi, Németországban tartandó csúcstalálkozóján foglalkozzanak a legszegényebb országok adósságállományának mihamarabb és feltételek nélküli elengedésével. Merkel válaszában hangsúlyozta, hogy a nyolcak - a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország, illetve az Európai Unió soros elnökeként jelentős előrelépést kíván elérni a szegénység elleni küzdelem terén. (MTI)


powered by clipmarksblog it

Bono Vox (hú de régen hívta már így bárki is...) 17.-én személyesen találkozott Angela Merkellel Berlinben. A találkozó során Bono felrótta, hogy a G8-ak igencsak elmaradnak az Afrikának tett igéreteiktől. A Kancellár asszony persze neki is csak azt tudta mondani, hogy a fejlett országok, így az EU is megtesz mindent, hogy ígéreteiket betartsák.

Csakhogy az adatok kissé mást mutatnak. 2005-ben, a skóciai Gleneaglesben a G8-ak arról határoztak, hogy megduplázzák az az év Afrikának nyújtott segélyeket (azaz a 107 milliárd dollárt). Ezzel szemben a 2006-os adatok szerint az OECD országokból érkező fejlesztési segélyek 5.1%-al csökkentek. A képet némileg a következő pontok árnyalják:

1. Az 5.1% a teljes ODA/GNI adat, tehát nem csak Afrikára vonatkozik.
2. A gleneaglesi elkötelezettség 2010-ig szól, tehát relatív idő még a rendelkezésre áll.
3. Az 5.1-es csökkenés a 22 DAC ország teljes ODA számait takarja, tehát az adósságenyhítést is.
4. A szub-szaharai Afrikának nyújtott bilaterális segélyek az elsődleges adatok szerint 23%-al nőttek, ennek azonban a többsége adósságenyhítés, így a befolyó segélyek csupán 2%-al nőttek.

Kétséges, hogy így tartani tudja-e a fejlett világ az ígéretét. A Center for Global Development független think tank tanulmánya szerint az Afrikába irányuló segélyek a gleneaglesi ígéretek csupán kevesebb mint a felével fognak nőni.

Thursday, April 19, 2007

EB és foci a fejlődésért

Magyarország kiesését a Európa-bajnokság sorsolásán ma több napilap (www.nol.hu, www.mno.hu) is úgy kommentálta, hogy az álmok és a makettek nem voltak elegek sem a nyeréshez, sem ahhoz, hogy visszatérjünk Európa (és a világ) foci színterére. A focihoz nem értek, de azt tudom, hogy a fejlődő országok fiataljai is arról álmodnak, hogy egyszer végre ők is beléphetnek a jómóduak, a telt hassal lefekvők és a saját sorsuk felett döntést hozók világába. És ehhez az egyik eszköz épp a foci lehet.

A focira mára, mint a fejlesztés elismert, működő, támogatandó eszközére tekint a legtöbb nemzetközi és nemzeti intézmény, szervezet. Általánosan ismert tény, hogy a foci a fejlődő országokban óriási szerepet játszik a mindennapi életben, és a játék közben a gyerekek nem kábítószerezik magukat, és a katonák leteszik kalasnyikovaikat. Ezek a szervezetek felismerték, hogy a focival semmihez sem mérhető módon lehet elősegíteni a fiatalok szociális és morális beilleszkedését. Az Európai Bizottság szerint Afrikában mintegy 50 millióan fociznak rendszeresen. A játék számukra gyakran a traumáktól, a nyomortól való menekülés egyetlen eszköze. Ezért született meg a "football for development" koncepció, amelynek egyik legnagyobb támogatója maga a FIFA. A szervezet célul tűzte ki, hogy bevételének 0,7 %-át fejlesztési célokra fordítja (2002. márciusában, Moterreyben a világ 50 állama olyan konszenzusban állapodott meg, miszerint bruttó nemzet bevételük (GNI, tehát NEM GDP) 0,7 %-át a szegénység csökkentésére fordítják), továbbá több szervezettel is megállapodásokat kötött a koncepció végrehajtására.

Az Európai Bizottság és a FIFA közötti megállapodás 2006. júliusában született. A dokumentum szerint ezután a két szervezet a focin keresztül partnerként dolgozik az ACP (African, Caribbean, Pacific) országokban a szegénység ellen és a Millenniumi Fejlesztési Célok eléréséért. A közösen kidolgozott és felügyelt programokat (amelyek szólhatnak figyelem felkeltésről, oktatásról, rasszizmusról, humanitárius segítségről, egészségügyről, stb.) a Bizottság a 9. illetve a 10. Európai Fejlesztési Alappból finanszírozza (a 10. EDF-be 2008 és 2013 között Magyarország 124 751 000 eurót fizet be).

A FIFA egy másik kezdeményezése a 2005-ben indított "Football for Hope" mozgalom, amelyhez olyan nemzetközi szervezetek csatlakoztak stratégiai partnerként, mint az UNICEF, a UNDP, az ILO, a streetfootballworld, vagy a FARE Network (Football Against Racism in Europe).

A Football for Hope mozgalom a béke-építésért, az egészségügyért, a gyermekek jogaiért, az oktatásért, a diszkrimináció ellen és a társadalmi integrációért dolgozó szervezeteket és kezdeményezéseket támogat és erősít. Minden kezdeményezés, illetve projektek eszköze a foci, és kedvezményezettjeik a gyerekek és a fiatal felnőttek.

Az első nagy, nemzetközi megmozdulást a streetfootballworld szervezte Berlinben, párhuzamosan az akkor zajló világbajnoksággal. A Festival06-ra elkeresztelt eseményen 24 ország fiataljai játszottak az utcán egymással.

Kelet-Európában egyébként egyedül a cseh INEX-SDA nevű NGO szervezett és vett részt football for development projekben. A GLEN (Global Education Network of Young Europeans) nemzetközi szervezet tagjaként és a streetfootballworld-el együttműködve a projekt során két kenyai fiatal három hónapig Németországban és Csehországban dolgozott és foci bajnokságokon, kiállításokon és egyéb figyelemfelkeltő eseményeken keresztül próbálták a vendég ország fiatalságának figyelmét felhívni a fejlődő országok problémáira és a Millenniumi Fejlesztési Célokra. A dolognak némi magyar vonatkozása is van. Ugyanis a GLEN-nek a Hun-Idán és az Önkéntesküldő Alapítványon keresztül mi is a tagjai vagyunk. (De a GLEN-ről majd egy másik bejegyzésben.)

Wednesday, April 18, 2007

Harley-Davidson és Fairtrade

Az Asia Times szerint érdekes kereskedelmi megállapodások köttetnek India és az Egyesült Államok között. A valamit valamiért tökéletes példája.

India, mint a világ legnagyobb mangó termelő országa az elmúlt 18 év alatt nem exportálhatott az édes gyümölcsből az USA-ba, mivel az indiai termelők túl sok rovarirtó szert használnak. Ugyanakkor az Egyesült Államok nem exportálhatott Harley-Davidson motorokat Indiába, mivel ott a 800 köbcenti feletti motoroknak az Euro-IV-es normáknak kell megfelelniük, de gyanítható, hogy a mangó embargó is keményen nyomott a latba. A motorgyár képviselői korábban személyesen próbálták meggyőzni az indiai hatóságokat, hogy enyhítsenek a szabályokon, idáig sikertelenül.

Most azonban a legutóbbi indiai-amerikai keresekedelmi fórumon bejelentették, hogy az USA feloldja a mangó elleni embargót, India pedig a nagymotoroknál Euro-III-as normára csökkenti a kibocsátás minimumát. Sőt, a két ország költségmegosztási alapon sugárzásmérő központot épít Mumbaiban, ahol a mangókat ellenőrzik szállítás előtt.

Az Egyesült Államokban a Harley-Davidson évek óta kevesebb motorkerékpárt értékesít, mint külföldön; 2005-ben míg a hazai piacon 15%-os, addig az export 20%-os növekedést mutatott. Idén januárban a belpiacon 20%-al, februárban pedig 16%-al esett vissza a Harley eladások száma.
Azt nem tudom, hogy vajon egy mangótermelőnek hány millió gyümölcsöt kell eladnia egy Harleyért, de az biztos, hogy India a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága, így a potenciális "hog" vásárlók száma csak nőni fog... (A világ 20 leggazdagabb embere között három indiai van.)

"Twinning Light" program a Külügyminisztériumban

A magyar Külügyminisztérium és a Hun-Ida ad otthont a finn és magyar KÜM közös Twinning Light programnak. Valamilyen fura okból a magyar KÜM honlapján erről sem írnak, miközben az OKM és a finn Külügy igen.

A finn Külügyminisztérium - az Európa Tanács pályázatán nyert - programja fél évig tart, és 2007 januárjától júniusig tart. A kapacitás fejlesztő program célja, hogy finn tudással Magyarország és a magyar szakemberek nemzetközi fejlesztési ismeretei és tevékenységei javuljanak. A program ideje alatt a finn KÜM nemzetközi fejlesztési főosztályának munkatársai Magyarországon dolgoznak együtt magyar kollégáikkal, előadásokat tartanak, illetve később magyar szakemberek utaznak Helsinkibe.

Az OKM szerint a fél év alatt az alábbi előadások kerülnek megtartásra:

1. 2007. március 22-23.: A pályázati kiírások európai uniós gyakorlata.
2. 2007. április 11-13.: A társadalmi tudatosságot fejlesztő kommunikációs stratégiák gyakorlati tapasztalatai.
3. 2007. május 7-9.: Az ODA-beszámoló és az OA statisztika készítésének gyakorlati tudnivalói.
4. 2007. június 4-6.: Az ODA-projektek hatékonyságát ellenőrző gyakorlati tudnivalók.

Úgy tűnik, hogy ezek az előadások nyilvánosak, hiszen kontaktszemélyek és telefonszámok is meg vannak adva.

Ezen a listán azonban nem szerepel a mai napon tartott szeminárium, amely kifejezetten a nemzetközi fejlesztésben érdekelt civil szervezetek számára tartottak a Külügyminisztériumban, és amelyen a finn szakemberek a NEFE együttműködésben szerepet vállaló civil szervezetekkel kapcsolatos finn politikát és gyakorlatát, a civil szervezetek és az Európai Unió kapcsolatrendszerét, az uniós források nyújtotta lehetőségek megragadását mutatták be.

A Twinning projektek nem új keletűek az Európai Unióban, csatlakozási felkészülésünk alatt PHARE forrásokból Magyarországon is számtalan ilyen program zajlott, ahol mi voltunk a kedvezményezettek. A programok koordinálásáért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (volt) a felelős. EU tagságunk óta azonban mi is kezdeményezhetünk twinning programokat, és mi is beszállhatunk az újonnan csatlakozó, PHARE, CARDS, TACIS, illetve az EuroMed térség országainak intézményfejlesztésébe.

A Twinning, ahogy a neve is mutatja, ikerintézmények közötti munkakapcsolat során átadott tudást, intézményfejlesztést takar. A mostani esetben tehát ez elsősorban a magyar Külügyminisztérium és végrehajtó szakintézménye, a Hun-Ida kapacitásnövelését jelenti. Mivel Finnországnak nincs végrehajtó intézménye, a Hun-Idát is a külügy szakemberei okítják. A Twinning Light természetszerűen kisebb kaliberű programokat takar, amelyek fél évig tartanak, maximum 250 000 eurós költségvetéssel.

Akit a Twinning programok, szerkezete, kívánalmai bővebben érdekel, az letöltheti a magyarul is megtalálható Intézményfejlesztés az Európai Unió szakmapolitikai rendszerében: Kézikönyv az ikerintézményi projektekhez c. dokumentumot az NFÜ honlapjáról.

Tuesday, April 17, 2007

Újabb segélyek Afganisztánba

A Külügyminisztérium a mai nap újabb pályázati kiírást jelentetett meg a honlapján. A „Munkahelyteremtési és oktatási projekt megvalósítása az egészségügy területén az afganisztáni Baghlan tartományban a magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport keretében” c. felhívás nem sokkal azután jelent meg, hogy a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálat egyedül nyerte meg a korábbi (március) kiírásban meghírdetett 180 millió forintot (amelyet a következő programokra kíván elkölteni).

A KÜM április 12.-i szóvivői nyilatkozatából kiderült, hogy a PRT keretében történő fejlesztési segélyezésre szánt új összegek egy részét Görögország bocsájtotta rendelkezésre, újáépítési és támogatási programok végrehajtására a mezőgazdaság, oktatás, vízgazdálkodás és egészségügy területén.


A megállapodásról Magyarország és Görögország között természetesen sehol nem lehetett hallani, holott erről még Evripidisz Sztilianidisz, a Görög külügyminiszter-helyettes is beszélt az ITDH szervezte görög-magyar üzleti fórumon Budapesten, március 30.-án. Az ITDH nem eresztette túl bőre az erről szóló tájékoztatást, a Görög Köztársaság washingtoni nagykövetsége azonban lehozta Sztilianidisz teljes beszédét. Ebből derült ki, hogy Görögország és Magyarország közösen finanszíroznak a fent említett területeken fejlesztési programokat. (Érdekes a diplomata megjegyzése: "This effort is being undertaken in the framework of the Provincial Reconstruction Team (PRT) of Afghanistan, led currently by Hungary.")


A megállapodás szerint Görögország 500 000 Euróval, azaz körülbelül 123 millió forinttal kíván hozzájárulni Baghlan fejlesztéséhez, a PRT-n keresztül. Azt nem tudni, hogy a teljes összeg felett a magyar KÜM diszponál-e, más minisztériumok is kaptak-e az összegből, vagy mi csak egy részét kaptuk meg a pénznek. Ahogyan az sem világos, hogy az új pályázati kiírásban szereplő 70 millió forint már görög pénz-e, vagy még magyar. Ha valaki tudja, örömmel venném, ha megjegyzésként tájékoztatna erről.

A görög pénzek érkezéséről azért is furcsa az itthoni hallgatás, mert ez részét képzi Görögország teljes hozzájárulásának Afganisztán újjáépítéséhez. Az afganisztáni görög jelenlét a következőkből áll:

1. 120 fős műszaki zászlóalj, amelyet a jövőben kiegészít néhány tiszt, akik az ISAF személyzetét erősítik,
2. 6 hónappal meghosszabbított, 45 fős kórházi csapat, akik a KAIA-n (Kabul International Airport) dolgoznak,
3. 300 000 Eurós támogatás az ENSZ drogellenes alapjába,
4. 500 000 Eurós támogatás a baghlani fejlesztésekhez
5. 10-13 M60 A3 tank adományozása az afgán hadsereg számára.