Sunday, June 10, 2007

Riders for Health

Mindig egy kicsit vegyes érzelmekkel olvasom az olyan híreket, amelyek arról szólnak, hogy valaki megvalósított egy álmomat. Egyfelől iszonyatosan örülök neki, hogy mások is gondolkozhatnak úgy, mint én, másfelől kicsit szomorú vagyok, hogy nem én voltam az első.

Korábban sokat filóztam azon, hogy milyen módon lehetne egy motorkerékpáros fejlesztési programot indítani. És most ráakadtam a Riders for Health oldalára, akik már 15 éve azon dolgoznak Afrikában, hogy az egészségügyi ellátottság a nehezen megközelíthető vidéki és elzárt településekre is eljusson. És milyen eszközzel? Motorkerékpárral. Zseniális! Egy Land Criser árából 10 motort fel lehet szerelni. Csupán 5000 angol fontból kijön egy motor, egy egészségügyi szakember, és egy teljes évi fenntartási költség, ugyanakkor ezrekhez lehet így eljutni.

Itt természetesen nem mozgó kórházakra, laboratóriumokra kell gondolni. Az Afrikát súlytó „nagy hármas”, az AIDS/HIV, a malária és a TBC egyfelől megelőzhető, másfelől pedig gyógyítható, és nincs mindig szükség kórházi kezelésre. Ugyanakkor az utaktól elzárt vidékek lakosai gyakran több száz km-re élnek a legközelebbi kórháztól vagy klinikától, így nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak hozzá a szükséges gyógyszerekhez. Ezen segít a „motoros futár”, aki olcsón és könnyedén eljuttatja ezekre a helyekre a gyógyszereket, emellett pedig egészségügyi felvilágosítást nyújthat. (Most jut eszembe, hogy néhány éve működik a Balatonnál az első magyar motoros mentő.)

Természetesen a Riders for Health a helyszínen dolgozva nem csak a motorok beszerzéséről gondoskodik. Programjaik része a megfelelő szakemberek felkészítése, motoros tudásuk fejlesztése, valamint a motorkerékpárok műszaki ellenőrzésének és javítási igényeinek kiszolgálása is.

És hogy kik is látják támogatandónak a programot? Június elején érkezett meg Nairobiba Sir Richard Branson, a Virgin Atlantic vezetője, és vele együtt annak a 31 motornak az első szállítmánya, amelyet a Virgin Atlantic jótékonysági csoportja, a Virgin Unite adományozott a Riders for Health-nek.

Ebben az esetben Honda C10-esekről van szó, amelyek zseniális kis gépek. Kicsi méretük ellenére erősek és megbízhatóak.

1 comment:

Anonymous said...

ez a motoros dolog nem mindig jött be már többen próbálkoztak motorok osztásával, de van sok hátültője...